Bár nekem is van Vitéz Kürtős Team pólom, én többnyire a szurkolói vagy támogatói láncszem vagyok a csapatban. A Camino de Santiago túrára is csak elkísértem a fiúkat Barcelónáig, ahonnan végigizgultam útjukat, miközben belevetettem magam a város felfedezésébe: Barcelona női szemmel!
Camino de Santiagóról először bátyámtól hallottam pár éve, akkor még csak azt tudtam, hogy egy jó „túrázási lehetőség”. És lám, a nyár közepén a Vitéz Kürtős Team bejelentette, hogy következő bicikli túrájukat ideszervezik.
Ekkor néztem komolyabban utána és lepődtem meg, mekkora múlttal és vallási jelentőséggel bír az eredeti nevén Szent Jakab zarándok út. Az út, amelyre emberek millió szánják rá magunkat, nemtől, kortól, és nemzeti hovatartozástól függetlenül, gyalog, biciklivel vagy a kényelmes szenzációvadász turistáknak szervezett kirándulások keretében. Ma már nem csupán vallási meggyőződésből róják a több százéves ösvényeket, mindenki másért megy, legyen az kihívás, bizonyítási vágy, önmagad vagy valamilyen válasz keresése, megbékélés, feloldozás, elégtétel vagy csak aktív kikapcsolódás. Azzal tisztában voltam, hogy én nem vagyok annyira felkészült, hogy elkísérjem a fiúkat a 650 kilométeres útra, de a lehetőség, hogy elmenjek velük Spanyolországba az adott volt. Így életemben először vállalkoztam arra, hogy egyedül töltsek el két hetet egy idegen ország bazi nagy városában. Így lett Barcelona az én El Caminóm, ahol egyedül fedeztem fel a város nevezetességeit, történelmi múltjának ékességeit, miközben spanyol nyelvkurzusokra jártam, csiszoltam a kopott angol tudásomat és lélekben kísértem a Vitéz Kürtős Teamet kalandos útján. Íme néhány karcolat az élményeimből, amit még spanyol honban jegyeztem le:
2012. augusztus 28., kedd, 19.30
Barcelonai tartózkodásom első két napja igen csak összemosódik. Ezt bizonyítja az is, hogy visszanézve az elmúlt két nap nyelvlecke jegyzeteit, semmi sem ugrik be. Annyira gyorsan történt minden, időm sem volt felfogni, hogy itt vagyok egy igazi mediterrán metropolita városban! Elsőre furcsa érzések kavarognak bennem: a fülledt meleg és a megszámlálhatatlan mennyiségű más-más nemzetiségű ember keveredése furcsa hangulatot áraszt bennem. De az biztos, hogy éreztem ezt már valahol! Talán Marokkóhoz tudnám az érzést hasonlítani, a szomszédság valószínűleg nem véletlen. De imádom! Mert ezekben az országokban minden más! Hiába nyugat, valahogy belekeveredik egy csipetnyi Afrika érzés a levegőbe. Itt a parfüm is másképp illatozik, a bűz is másképp büdös, ami a fülledtségben erőteljesen kibontakozik.
A La Rambla híres utca egyik teraszán ücsörgök. Bőrszivar füstölög mellettem, én a sangriamat iszom, és miközben az arros negre con calamarimat várom, egy idősödő angol kinézetű férfi rám mosolyog. Feldobta a napom -gondolom kacéran, mire asztalomra tesznek egy csupa fekete paellát. Lime-ot csorgatok rá, közben fanyalogva nézem, hogy a mellettem ülők pizzát rendelnek! De perdona me, hát Espanaban vagyunk, nem Italyban - gondoltam magamban, aztán neki láttam a várva-várt, helyi specialitásnak. A vacsorám kimondhatatlanul morbid, és finom egyaránt! Ahogy csupasz kézzel szedem szét a rákocskákat és a kagylót, és előbújik a polip a fekete rizs közül, mérhetetlenül izgalmas és ínycsiklandó. Nem törődöm azzal, hogy az ujjaim csupa feketék lesznek.
Arros negre con calamari
2012. augusztus 29., szerda, 21.00
A mai napom viszonylag kiegyensúlyozott volt. Bár kissé későn keltem, időben elértem a suliba és egy gyors kávé után elég penge voltam az órákon. Szünetben gyorsan ettem egy szendvicset és még egy expressz kávét benyomtam, aztán jöhetett a további hablar espanol. Suli után úgy terveztem, elmegyek a híres piacra, de mielőtt betértem volna jobbra, baloldalon észrevettem az Erotika Múzeumot és hát arra húzott valami furcsa kíváncsiság. Hogy mit láttam bent, azt nem részletezném, de a legnagyobb élményt egy 20. század eleji néma erotikus film jelentette. Tetszett! Fényes nappal ilyet nézni!
XX. század eleji néma film az Erotika múzeumban
Aztán felocsúdva tovább mentem a sétáló utcán - gondoltam a piacra bemegyek visszafelé jövet -, de a kikötőig vezetett az utca, és itt találtam egy Jazz & Chill Out nevű hajókázós programot, hát lecsaptam rá! Másfél óra ringatózás a Földközi tengeren, közben Barcelona körvonalait és legnagyobb épületeit bámulni, igencsak feltöltő érzés volt! Ja és közben a szaxofon harsány dallama is simogatta a lelkem.
Kikötő
Jazz & Chill Out
Visszatérve a kikötőbe, magával ragadt a tenger sós és a halak fanyar illata, így ott ragadtam. Betévedtem a kikötő menti plázába, ahol megvettem a kalap gyűjteményem legújabb darabját és ezennel el is határoztam, hogy minden utazásomról egy kalappal térek haza! Az üzlet különlegessége, ahol vásároltam az újabb ereklyét, hogy egyébként a pláza mosdóját üzemeltetik, csak közben egy-két érdekes csecsebecset is árulnak. Talán én sem veszek kalapot, ha nem kell mosdóba mennem! A nevük is fantasztikus: Public toilet & more. Az eladó, hol épp kasszázik, hol a mosdót törli fel. Vicces, nem? De az ötlet nagyon jó! Sőt a mosdók is első osztályúak. Amelyikben én voltam épp a Gaudi által tervezett Güell Park képeivel volt dekorálva, ami azért volt különös élmény, mert épp előző nap látogattam el a csoda helyre. Ahová bár gyalogolni kellett jó sokat, de páratlan kilátást nyílik az egész városra és a tengerre, nem beszélve Gaudi zseniális alkotásáról, ami az egész parkot illeti, az úgynevezett száz évvel ezelőtt elképzelt Richi Richék Hollywoodja. Ez a terv persze akkor dugába dőlt a megközelíthetetlenség miatt, de attól gyönyörű!
Toilet & more
Toilet by Park Güell design
Ezzel az élménnyel kezdtem éttermet keresni. A tengerben visszakükröződő esti fények meghozták az étvágyam, így beültem egy már kedvencnek nevezett helyre. Ugyanis márkahű ember lévén, az előző nap megismert Tapa Tapa nevű braseriát választottam. Tengeri herkentyűkből válogatott tapast kértem és saláta variációt, persze nem maradhatott el a fél liter sangria sem.
Lassan kialakult szokásaim lesznek itt Barcelonában: az egyik, hogy minden esti étkezéskor bevágom a sangria adagot, mert jól esik, hogy végre megihatok vacsora közben valamilyen kedvcsináló nedűt. A mellettem ülő fiatal pár eszementül egymásnak esik néha–néha, első ránézésre hollandnak tűnnek - ilyenkor jut eszembe, nekem sem egyedül kéne itt lennem! Mire a vacsorát befejezem, kellőképp bódít a gyümölcsös bor, úgy hogy nem marad más hátra, mint elérni az utolsó metrót vagy hazáig botorkálni. Holnap új nap vár!
2012. augusztus 29., csütörtök, 23.30
El se hiszem, hogy már csütörtök van, úgy röpülnek itt a napok! A reggeli kávémat ma sem sikerült nyugodtan elfogyasztanom! Rosszul indult az egész nap, nem volt internet és esni is kezdett, így az órák után két okból is haza kellett mennem: átvenni a kis sárga, nyári sellő ruhácskámat valami ősziesre, valamint megnézni a neten a napi történéseket! Nem számított, mára két hős tettet terveztem és azt végre is hajtottam. Az egyik: megvenni a Barca-Valencia meccsre a jegyem, a másik bemerészkedni a La Boqueria híres piacra! Mindkettő megvolt! A piac azért volt veszélyes rám nézve, mert tudtam a sonkák kanoánja vár odabent és hát ellenállni lehetetlen. De nem csak a serranói és társai sorakoztak, hanem tényleg ami szem - szájnak ingere, szavakban leírni nem lehet! Be is vágtam némi apróságot belőlük, hogy mennyit és miből nem árulhatom el.... Maradjunk annyiban, hogy a mai nap nem is ebédeltem!
Serranói és társai
A sonka kísérője
Gyümölcs kánaán
Már-már azt hittem jobbra fordul a napom és a Güel Palota felé vettem az irányt! De sorban tapasztaltam, hogy már minden bezár, mire odaérek. De nem törtem le, sétának mindenképp kitűnő este volt. Jártam a Placa Realon, megcsodáltam a katedrálist, az odavezető utcácskák csuda szép üzleteit és mire elindultam az esti kilenc órás találkozó helyre, eleredt az eső. Így lemondták az éjszakai városnéző programot. Elszomorodtam, és az esőben kószálni kezdtem Barcelona óváros falai közt. Igazán felszabadító érzés volt a nyári zápor és a megannyi mesélni tudó zugocska. Amikor már nagyon szakadt, a Santa Maria del Mar katedrális szomszédságában betértem egy tapas bárba. A hangulata ír kocsmára hasonlított, de a pincérek temperamenta igazolta a helyet. Érdekessége meg az volt, hogy önkiszolgáló módon vehetted el a kis harapni valókat, négy taspashoz járt egy inni való, és a végen fizethettél szinte bemondásra a pálcikák száma alapján. Szimpatikus, nem? Közben az asztalomhoz keveredett egy igen jókedvű holland csoport – ők is az eső elől menekülve, és mert máshol nem volt hely -, akik meghívtak egy finom cavara, így végre megkóstoltam a híres spanyol pezsgőt! Úgyhogy végeredményben kellemesen zárult a napon, sőt hazafele újból esni kezdett, de mivel én imádom az esőt - és nem csak azért, mert a hajam jól begöndörödik tőle- így hazáig szó szerint élveztem minden cseppjét!
Tapasok
2012. szeptember 4., kedd, 15.20
Olyan gyorsan és tele színes programokkal teltek az elmúlt napok, hogy eddig nem volt se időm, se erőm leírni a velem történteket. Pedig minden napra több, édes sztori érdemelne figyelmet. A spanyol tudásom egyre jobb, és ezt onnan érzem, hogy az angol napról napra gyengébben megy, szinte minden szó ezen a jól csengő catalán nyelven jut eszembe, és ez jót jelent!
Még van néhány napom, de azt már a tengerparton akarom tölteni, hogy egy kis színem is legyen, ha már nyaralni voltam. Pihenni szeretnék, csak feküdni a parton, élvezni a simogató napsugarakat, olvasni, zenét hallgatni . Szükségem van rá, mint egy falat kenyérre. Már megnéztem minden látnivalót, híres helyet, nevezetességet, szinte rohanással telt az első hetem itt spanyol földön; reggeltől délutánig suli, majd haza átöltözni, elérni a szervezett programokat, este tekeregni a Barrio Gotikában, majd éjfél mire az ember hazaér! És persze ekkor még csekkolni kell a Facebookot, posztolni a képeket, hadd lássa otthon édesanyám, hol jár az ő kicsi lánya! Szóval ez a tempó amennyire kikapcsol, legalább annyira fáraszt is.
Catedral Basílica de Barcelona
Palau Güell - Güell palota jellegzetes kéményei by Gaudi
Picasso múzeum épülete
Park Güell bejárata
Park Güell by Gaudi
Casa Milá (La Pedrera) by Gaudí
Sagrada Familia
Casa Battlo szokatlan ablakai by Gaudi
Ezért úgy terveztem a következő néhány napot, hogy suli után irány a beach, to have some relax. Igazi strandparadicsom ez a Baceloneta városrész. Köszönet 92-es olimpia! Ameddig a szem ellát finom, homokos tengerpart és természetesen a hatalmas hullámok sós illattal!
La Barceloneta beach
A beachen van minden, ami megszokott egy ilyen strandon: handmade cuccokat (kendő, nyaklánc) ajánló afrikai, masszázst szolgáltató távol-keleti, különleges hajfonást kínáló afro-amerikai és persze friss üdítőket áruló helyi stréberek. Délutánra megjelennek az esti partit szervező egyetemisták, hogy meggyőzzenek, melyik klubba töltsd az éjszakát. Szórakoztató! Természetesen még vár rám néhány exkluzív esti program is, de arról később! Most inkább azokról az izgalmas percekről ejtenék szót, ami miatt hanyagoltam az írást:
A zenélő szökőkútnál...
Egy unalmasnak tűnő szervezett kirándulásra indultam a Monte Juicra, ahonnan egyébként csodálatos kilátás tárul a tengerre és a városra egyaránt. Többet vártam a turától, de a vége nagy meglepetést tartogatott: a mágikus éneklő szökőkutat! Isteni élmény volt a szivárványszínekben táncoló vízsugarak zenére komponált látványa. Lenyűgözött, mindegyik zene a szívemhez szólt, és ez arra késztetett, hogy egy pohár finom vörös bort is elfogyasszak. Hatott! A szívemre, a lelkemre, és a tudatomra egyaránt, ami kissé módosult, és olyan szinten beleéltem magam a kompozíciókba, hogy észre sem vettem, ahogy én is táncolok, énekelek a szökőkút ritmusára. Szép este volt! A hazafele vezető utat végig sírtam!
Font Mágica - Táncoló, avagy a mágikus szökőkút
A város felett...
Egy másik gyöngyszem az élményeimből: jazz koncert egy sok csillagos helyen! Tulajdonképpen az egyik híres Gaudi házat terveztem megnézni: a La Pedrerat, amely azontúl, hogy lenyűgözött szokatlan formavilágával, meghívót tartogatott egy különleges koncertre, a ház tetején, a csillagos ég alatt. Egy gyöngyöző cavaval a kezemben csodálhattam a város színes forgatagát, hallgatva a bús latin tangó bőgő hangját tompította érzéki spanyol énekesnőt. It was amezing!
Jazz koncert a város fellett, a Casa Milá tetején
A híres Barca stadionban...
A harmadik nap élményeit pedig a Barca-Valencia meccs koronázta meg és a híres stadion hangulata, tele igazi Barca fanokkal. Ezt nagyon nem lehet körül írni, ott kell lenni!
La Camp Nou: Barca - Valencia meccs
Két hét hamar elröpült, de tele volt élményekkel: az új nyelv tanulásának íze, más emberi sorsokba (iskola- és lakótársak) való röpke bepillantásából levont következtetések, a város megismerésének izgalma, a minden napos hírek öröme a Vitéz Kürtős Team útjáról, női mivoltom kiélése a vásárolgatásokban, és magamba nézés a magányos sétákon. Érdekes színfoltja marad az életemnek. Köszönöm!
Egyik kevenc helyem...
Másik kedvenc hely...
Még egy érdekes tapas bár
Kedvenc ételem
Gitár estről hazafele
Utolsó nap a beachen
Cimkék: andrás tünde baceloneta barca barcelona gaudi güell jazz & chill out la boqueria tapas
